Körmend a Körmend ellen

2014.01.10. 17:54

Kissé szégyenkezve szorítom a markomba a sálamat, amiért a szezonban még nem került fel ide bejegyzés (Adorján kolléga is érezze magát megdorgálva :-) ). Egyszerűen időhiány, vagy legalábbis erre könnyű fogni mindent, pedig lett volna miről tömött sorokat zengeni. Túl vagyunk a nyitányon, a nemzetközi kupán, volt már Falco-Körmend, Körmend-Zete, Sopron (khmm...)-Körmend, Körmend-Alba, EGIS lettünk, túl vagyunk a bejglimérgezésen, új naptárat vettünk, Alba-Körmend, és ha már a végére kívánkozott, akkor pont a Fehérváron megélt élmények azok éppen, amik az adrenalint olyannyira termelték az ott lévőkben, hogy egészen biztos, most szombatig kitart. Hogy mi is vár ránk szombaton? Körmend a Körmend ellen.

Körmend-Sopron beharangozó 2014.01.10..jpg

Ferencz Csaba, Fodor Gergely, Grebenár Péter, Hencsey Tamás, Jemaine Thomas, Kocsis Tamás, Kutasi Gergely, Patonay Imre, Pojbics Szabolcs, Ruják András, Sabáli Balázs, Sömenek Martin, Tóth Gergely, Zsebe Ferenc. Talán utoljára akkor lépett ennyi körmendi (mielőtt valakiben megindulna az ördög jobbkeze, a névsorban vannak olyanok, akiket mi akkor is körmendinek érzünk, ha esetleg mások nem is annyira) parkettre Körmenden, mikor a fél évszázados születésnapot ültük. Talán mostanra már megszoktuk - ha megemészteni nagyon nehéz is -, hogy az új szelek a 21. században ezt a tendenciát söpörték felénk, hogy játékosok, edzők ringlisként forognak hazánkban, azért ez most egy teljesen más felállás lesz, nem is beszélve az érintettekről. Nyilván ésszerű magyarázatok hada támasztaná alá ennek "legalizált" indokát, de engem ezek speciel nem érdekelnek, ahogy az sem nagyon, hogy más csapatok szurkolói máshogy vélekednek erről, ahogy rólunk is, a mi "hitünkről" és meggyőződéseinkről, és ez messze nem azt jelenti, hogy nem érdekel más véleménye, mert meghallgatom, értelmezem, és itt van vége a történetnek. Nem érdekel továbbá az sem, ha meg nem értő mosoly jön velem szembe arra, ha én a felsoroltakat körmendiként raktároztam el magamba. vállaljon bárhol is szerepet a magyar kosárlabdában. Számomra Puteszék holnap este körmendiként fognak meghajolni a "Nyitva van a pályá"-ra a meccs végén, ahogy a bemutatásnál is. Ez így rögzült, így marad meg, így hordjuk magunkban a felismerést, hogy mindenki követhet el hibákat azzal, ha máshol próbál szerencsét :-).

A Sopron beverekedte magát (majdnem szó szerint) abba a halmazba, ahol a Zete után a Falco vívott ki magának bérelt helyet. Pikáns esténk lesz, ez borítékolható. Közel vagyunk egymáshoz, szombat lesz, még a hótorlaszok nem szakadtak ránk, úgyhogy valószínűleg Sopronból nem csak azok fognak eljönni, akik akkor is itt voltak, mikor volt focicsapat Sopronban. Biztosan érkezni fog a vendégszektorba újfent az a "csapat", akik előbb mozdulnak meg a "Hajrá Bük"-re, mint a "mi mindig itt vagyunk..."-ra, de ám legyen, ez az elmúlt években rendre így volt és nincs is ezzel semmi probléma. Esőt nem jósolnak, úgyhogy nem feltétlen szükséges kapucnisba érkezni. Persze minket sem kell félteni, szó sem róla, de talán megtehetjük, hogy annyit mondunk: ezek mi vagyunk. Messze még a rájátszás, de lenne némi romantikája a dolognak, ha végre már egyszer a rájátszásban találkoznánk, ahol három naponta próbálhatnánk meggyőzni egymást a saját legitimitásunkról. Valószínű, hogy továbbértékelődne a két oldal közti kapcsolat milyensége. Reméljük idén sikerül a bajnokság "lényegi" részében is találkozni egymással.

Fehérvári győzelem után, soproni előtt. Hát kívánhatunk ennél zűrösebb, ám annál pezsgőbb hetet? Talán majd egyszer, ha a Falcon megyünk át az elődöntőből a Zete elleni döntőbe, de ez nagyon úgy néz ki, hogy nem az az év lesz sajnos. Fehérváron a meccs után látott örömmámor és valódi egymásra borulás erőt kell adjon ahhoz, hogy szombaton az első negyedet újfent a meccs részeként éljük meg, és ne kelljen úgy kezdeni a másodikat, hogy "akkor most z(s)árkózzunk". A Sopron nagyon nekünk fog esni, hisz Sabi is történelmi pillanatra készül, jelesül Soproni győzelemre a Szentélyben. Szeretjük Sabit, ahogy fent is írva vagyon, körmendi "gyerek", nem is kívánok neki rosszat, de jót tesz az a történelemnek, ha nincs bolygatva a sorminta. Jó az úgy, ahogy van.

A lényeg szombaton este nyolckor sem fog változni: aki igaz körmendi, az mindig az is fog maradni, még akkor is, ha a sors nem is az ittmaradást adta meg golgotájául. Legyen egy sportszerű, az ördögök haragjától hangos esténk, ahol azért a Körmend1 pontot tesz az igazságot feszegető szellemek kérdésére.

MTE ÖRÖKKÉ

A bejegyzés trackback címe:

https://mteblog.blog.hu/api/trackback/id/tr345751506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása