Az MTE él … pont.

 

Oly sokszor kerestük a szavakat arra, hogy a belénk költözött piros-fekete világot körülírjuk, de teljesen soha nem sikerült – és nem is fog -, pedig nagyon sokszor kellett volna az az erő, amit nem tudtunk kiadni magunkból, csupán éreztük, hogy létezik, mert ott lüktetett bal oldalt a bordák mögé szorulva. Néha csendben, félve a hangok erejétől, volt, hogy önfeledten a világba ordítóan, büszkén, félelmet és hegyeket nem ismerve. Ha magunkba kell néznünk, kénytelenek vagyunk elismerni, hogy törékeny lett az MTE, dacolt a „halállal”, a végleges elmúlással, immáron generációk lelkét gyűrte (Z)zsebébe (khmm :-) ), a csodával határos az, hogy most még mindig a három betű mögé érzett elvontság lélegzik, de bármilyen sérülékeny is, rendre zsinórón húzott fényt szór a parázsból, jelezvén a halhatatlanságot. Ezreknek adott – ha csak órákra is – menedéket az őrület és a totális káosz felé haladó világban. Sokan gondolják, hogy erőtlenül és mesterségesen van a hullámok felett tartva még mindig e csodákban táncolt fogalmunk, hogy messze nem ugyanaz, mint éledésekor, hogy ez nem lehet másoké, csupán a múltat méltón őrzőké, de minderre „ördöggé” váló fiatalok fogainak rekeszéből kiszökő MTE felkiáltás ad cáfolatot. A legnagyobb tisztelettel való meghajlás a „szülők” előtt, kik azokban az éveikben nem tudták, hogy mivé is válik a közösségük, ami fejlődik, változik, néha némul, van hogy szakad, de leginkább öröklődik, annak minden múltban és jelenben megírt históriájával. Egy vérből valókká váltunk. Bódi László (Isten nyugosztalja) kizárt, hogy nem Körmend egy kocsmájának hátsó asztalán tintázta lapjait, mikor a „Csodákban lépkedem”-et jegyezte le. Boldog vagyok (azt hiszem … nem is, tudom, hogy sokakkal együtt), hogy ezt Veletek együtt tudhatom magaménak.

 

 Hogy honnét jöttünk és hová tartunk? Érkeztünk a semmiből és igyekszünk a mindenségbe. Utunk oly sokszor szöges deszkákkal van borítva és bármennyire igyekszünk óvni járásunk, a fájdalom sértésétől félőn mégis százszor véreztünk, de soha sem el. Hiszem, hogy a rosszul meghozott döntések árnyékát soha nem bántó szándék tolta mélyre, csupán emberből vagyunk és igyekszünk is azzá maradni. A sötétség és a fény váltakozását éljük meg az MTE életútján is, ahogy mindenben. A törvényszerűség alapján az elmúlt évek fájdalmait most már végre a felüdülés időszakának kell elborítani. Azt gondolom, hogy elég csak mindenkinek saját magával váltani pár gondolatot, és az elmúlt két hónap alapján szerda este bátran tárhatja szét karjait, hogy tenyerét összeütve jelét adja: kiléptünk a szegből, gyógyulnak a sebek. Nem nagyon kell magyarázni semmit, egyszerűen élünk, együtt élünk. Talán vége az éjszakának, és meglátjuk a nap udvarát. Éhesek vagyunk már nagyon. Ez nem azonos azzal, hogy falni készülünk. A falánkság nem jó tanácsadó. Olvasni már sok helyütt, hogy a világ közepét látjuk „ismét” magunkban (ez eddig is így volt egyébként :-) ), de szó nincs erről, hogy a jövőt látnánk, csak olyas valami tárult elénk, de leginkább költözött újfent belénk, amire már nagyon ki voltunk éhezve. Ez tényleg nem más, mint érzés, messze nem túldimenzionálás. Olyan CSAPAT (szándékosan nem játékosok, egyének, nevek) formáját mutatja az elmúlt két hónap (beleértve meccseket, Göcsejt, azt az estét), amiről joggal érezhetjük úgy, hogy ezek mi vagyunk, ez az MTE. Egy olyan közösséggé készülünk alakulni ismét, amivel akár veszíteni is lehet, ha azt adja a sors elénk. Az látszódik, hogy nem szilánkjai vagyunk egyenként egy egységnek, hanem magunk vagyunk egyek.

 

 Hogy kik is vagyunk?

 

 

Hogy miből vagyunk? – „…egy vérből valók…”

 

 

Holnap este elkezdünk ismét valamit, mint már nagyon sokszor az évek alatt, de ezt a fajta várakozást nagyon rég érezhettük magunkon. Ez most valami egészen más, mint tavaly, vagy azelőtt, vagy ........ Ez most valami több, amire rászolgáltunk. Nem tudhatjuk, hogy hová tartunk és meddig érünk el, de jó irányba látszik állni a zászlónk. Holnapra csak annyit: tűzzel ... vassal!

 

Szeretnék mindnyájunknak egy régóta álmodott szezont, a barátságot újrafésült közösséget, az MTE-ben élő pokoli tüzet kívánni!

 

MTE

A bejegyzés trackback címe:

https://mteblog.blog.hu/api/trackback/id/tr957913050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása