Szabolcs legutóbbi bejegyzésében jogos „kritikát” fogalmazott meg, kissé elhanyagoltam a blogot. Úgyhogy most pótolom az elmaradást, s kevés jobb alkalom kínálkozik erre, mint a 110. ősrangadó felvezetése.

Ki hitte volna, hogy ilyen gyorsan telnek majd az újév napjai?! Bizony, már január utolsó napját írjuk, holnap meccsnap, de nem olyan mint máskor, eltér a többitől, hisz olyan rangadóra készülünk, mely egyedi ennek a gyönyörű sportágnak magyarországi történelmében.  Győzelmi szériánknak köszönhetően minden csapat egy kicsivel jobban figyel ránk. Jól is teszik, minket nem zavar, a bajnokság tényleges kezdete még úgyis odébb van.  Pedig az elmúlt 2-3 hónapban nem volt olyan mérkőzés, hogy teljes kerettel állhattunk volna ki. Mégis ott tartunk, hogy a kezdés után meglepetésként ható helyen állunk. Reális esélyünk van arra, hogy a felsőházba, s akár annak az élmezőnyébe kerüljünk. Azt érzem, s talán ezzel nem vagyok egyedül, hogy csapattá értünk. Jól működik minden, ahogy van. A finomhangolásra pedig még van ideje Henének. Akinek úgy fest igaza lesz. Hiába nem jött össze a továbbjutás az EuroChallengeben, van pozitív hozadéka a nemzetközi szereplésnek. A szoros találkozókat rendre hozza, nyeri a csapat.

Fokozódik az izgalom, indul a remegés, jön a meccsnap.

Amikor valamilyen nehézségen úrrá kell lennünk - kaptunk belőlük idén is, bőven -, akkor az emlékekhez nyúlunk.  Mondhatjátok, hogy az emlékek megfoghatatlanok. Ám tudjátok Ti is, hogy amit úgy tudunk felidézni, hogy a kar, láb, minden porcikánk beleborsózik, akkor nagyon is valódi. Ezért tudunk mi mindig életben maradni, ezért voltunk, vagyunk, és leszünk még hosszú ideig.

Holnap ismét útnak indulunk emlékeket gyártani, hogy legyen mit mesélni majd a gyerekeknek, unokáknak, a jövő táborának.

Pór Péter amikor még a Szolnok edzőjeként dolgozott, egy alkalommal azt mondta nekem, hogy „Nem a bajnokság első kilenc meccsét kell megnyerni, hanem az utolsó kilencet!” – egyszerű igazság. Mi most azért hajtunk, hogy besöpörjük sorozatban a kilencedik győzelmünket és olyan sorozatot ismételjünk meg, melyre közel hat éve volt utoljára példa. Hene szinte állandóan azt hangoztatja, hogy mindig a következő meccsre kell koncentrálni, ne előzzük meg a dolgokat, mint ahogy következnek.

Úgyhogy először nyerjünk szombaton, aztán lehet az új kihívás után nézni.

Sok örömünk nem akadt az elmúlt évek zalaegerszegi meccsein. Két éve hatalmas csalódásként ható vereséget szenvedtünk el az alapszakasz végén, amikor azt hittük, hogy csapatunk kötelező győzelemért utazik Egerszegre. Tavaly pedig megélhettük, hogy milyen, amikor hatalmas zakót mérnek ránk, ami annak ellenére is fájdalmas volt, hogy hatalmas hajrát vágott ki a csapat, tábor egyaránt a negyedik negyedben. Utoljára 2011. október 29-én hagyhattuk el győztesen a kékek csarnokát. Épp ideje lenne megszakítani ezt a rossz sorozatot, nehogy még abba a hibába essenek, hogy elhiszik, mi csak asszisztálunk a győzelmükhöz.

Nem fogunk, főleg azért nem, mert nem nyernek, nem nyerhetnek. Csak azért sem. Mert lesz, lesz, lesz… 

Látjátok? Nem is volt ez olyan régen...

Tudnotok kell, hogy nem csak mi háromszázan (900) leszünk ott az egerszegi csarnokban, de nem ám. Ott leszel TE, aki az online statisztika előtt ülve, egeret markolva, F5 gombot elkoptatva szorítasz. Ott leszel TE, aki a munkában izgatottan pillant az órájára, lopva kér információt SMS-ben, telefonon.   S ott leszel TE, aki épp a gyermeked altatod, akinek ereiben ott csörgedezik már a körmendiség kezdete. Háromszáz (900) torok, mely felérhet háromezerrel is, ha minden szív együtt dobban szombat este, mely a Körmendért szurkol. Előre a győzelemért!

EZ KÖRMEND!

MTE MINDÖRÖKKÉ!

Fotó - vaol.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.