Az év hetedik hetének, hetedik napján, hetedszer … csodálatos mese.

 Szép sorozatot lehet állítani arról, hogy mennyien másféle dologra gondolunk a hetes számról. Van, kinek a főbűnökkel együtt járva Brad Pitt és Morgan Freeman pszichója ötlik fel, mások sárkányt vizionálva számolnak hétig, a gyermeki lélekben a törpék jönnek elő Hófehérke világában, vasárnap délelőtt a templomban Isten pihenőnapját ünneplik  a hívek és vannak az MTE szívűek, kiknek pont egy hete a hetes egy újabb kehely sorszámát jelöli. El kellett telnie egy vasárnapi nehéz éjszakának és még pár napnak, hogy bizonyosságként elhiggyük, ami nemrég csak álom volt, az MTE 18 év kupa és 13 év arany nélküli korszakát lezárjuk, és újfent létezésünkről jelzést adjunk. Szentimentalizmus nélkül majdhogynem lehetetlen újra felidézni az egy hete történteket.

A Syma csarnok G szektoránál úgy 4 óra tájt ismerős arcok gyülekeztek, immáron harmadik napja. Csak jöttek és jöttek az otthon megszokott tekintetek, a piros-fekete sálakkal körbefont emberek, hisz túl nagy volt a böjt ahhoz, hogy nagyon sokan kibírjuk ezt otthonról figyelve. Egy busz érkezése törte meg a baráti üdvözléseket. A Szolnok csapatát szállító busz épp a mi bejáratunk mellett parkolt le, melyről leszálltak az újabb kupagyőzelmünket megakadályozni készülő Olaj játékosok. Keller Ákos kezében egy pár teniszütőnek ható, ezerszínű cipő pihent. A lélektani hadviselés elengedhetetlenül kommunikációt indított köztünk és Ákos közt. „Hányas a csukád Ákos?” A kissé „miközödhozzá” tekintet alatt azért megérkezett a válasz is: „ötvenegyes”. „Na, pont annyi pontot fogtok ma dobni!” – érkezett az MTE fogak közül. Bő három óra múlva bizonyosságot nyert, hogy Ákos lába 55-ös.

Túl a pénteki Paks elleni drámákon, majd a soproni mínusz tizenhaton, ott állt előttünk egy, ha lehet még nehezebb kihívás, a magyar kosárlabda „zászlóshajójaként” aposztrofált Szolnokon honoló csapat elleni kupadöntő, történetesen semleges helyszínen, a Syma csarnokban. Mikor ez írva van, épp 168 órával vagyunk túl a hihetetlenen. Ezer és még legalább háromszor annyi gondolat szökik át az ember agyán rá egy hétre is, próbálja sorba rakni az eseményeket, hogy mi volt előbb, a teljes kiürülés, vagy a katarzissal elszabaduló adrenalin játékával együtt járó pillanatnyi eszméletvesztés. Vajon egyedül vagyok azzal, hogy a második félidő egyetlen egy mozzanatára nem emlékszem teljes pontossággal, csak a támadás lezárását nyugtázó eufórikus „meeegvaaan” kiáltásokra? Csak bennem mozdította meg az elmúlt hosszú években a csak éjszakánként, csukott szemmel látott jövendőt, a „szív és gyomor” közti űrt a kép, ahogy végignéztem a G szektor arcokból rajzolt mosolygó szőnyegén? Hosszú órák voltak mögöttünk a hétvégén, mire az utolsó két percét elértük. 120 másodperc nem sok, ellenben ha az óra mutatóját ólomgolyók húzzák vissza, akkor az örökkévalóságba vész minden pillanat. A felvételek visszaadnak mindent, ami történt a pályán, ellenben azt a két percet a G szektor sorai közt néha lidércként, néha angyalként suhanó szellemek hangját csak azok hallották, kiknek az életét méregként itatta át az MTE. A szellemi vásznon pár gondolat rajzolódott ki, melyet magunk előtt láttunk várakozással telve az elmúlt években:

 „Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál,
Hol van a tűz, hol van az a mindig sóvár régi láz,
Az a régi égi láz, amivel beléptél, s megszerettelek?”

 Alig mozdultak azok a másodpercek. Először a pályára szökött a tekintet, aztán az órára, majd a könnyeket egyelőre még visszatartó szakállas arcra, majd megint pálya, óra, arc, pálya … majd az óra mutatja, hogy megint eltelt kettő másodperc.

 „Nagy utazás, a vonatunk újra indul,
Nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz,
induljunk el hát megint,
Gyere velem most az ígéret szerint!”

A pillanatok évekként szökelltek el mellettünk. Ember nem volt a G-ben, aki felfogta a másodpercek lomha múlása közben, hogy a már elérhetetlen távolságba szökött újabb nagy körmendi robbanásához egy percet kell kibírnia a viseltes szíveknek. Az MTE úgy 6-700 szerelmesének tekintete egyre inkább az égboltot rajzoló csillagok fényével hasonlatosan tüntette ki a G-t, tartva még szárazon az arcokat. Jobbra-balra tekintés, órára, Fepu fut – bár csak Isten tudja, hogy mi a fene hajtja -, Norbi még tudja emelni a karját, ők sem tudják, hogy mi van, csak annyit érzékelt a világ nyugati piros-fekete oldala, hogy a vasból kovácsolt körben a labdának nincs helye, történjék is bármi. A nevek jelentősége megszűnt … 00:30 … 00:20 … vagy már nem is tudom, de egy borostás tekintet nem bírta tovább, feladta büszkeségét, az arcán a tekintetem tükröződött vissza a cseppekben, de ahogy én sem, úgy ő sem bánta, hogy a gyengeségét elárulta. Böjtölt érte épp eleget, egyszerűen nem zavarta, hogy végre haraphat a hőn áhított mannából. 00:10 … aztán megszűnik az idő a térrel egyszerre és elszabadult a pokol, hogy a lelkek a tudattal a mennyországot járhassák be. Férfiak egymást ékszerként hordták a nyakukban, az ölelést nem üdvözlésként alkalmazva, hanem egymás vállát az elbírhatatlanul, súlyos emlékektől viseltes arcokat a másik vállán pihentetve hordozták ereklyeként. Néhányak térdre borulva, sokak kérdőn a mennyezetet áttetsző üvegnek tekintve halkan, épp hogy csak suttogva, hogy ne hallja meg más, de mégis félelmet nem ismerő üvöltéssel a belső megnyugvásért elmormoltak egy „köszönöm”-öt valahova, bele a világ végtelenjébe. A Körmend kupagyőztes. Hetedszer, 18 év után. Az ajkakból felizzott üvöltés a belső csend inverzévé vált, mert ott minden „körmendi” a szívével néma tisztelgést vezényelt le a láthatatlan horizonton, megköszönve valakitől a kitartását, hogy elvezette arra az estére.

 Az a két perc volt a körmendi kosárlabda elmúlt 13 évének fizettsége, az arany csodálatos valutájával. Ami azt követte azon az estén, az majd egy másik este meséjeként íródjék.

 MTE mindörökké

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.