2003-as bajnokság emlékei 9.
2009.03.29. 19:57
Mindenképp a Kaposvár mellett szólt a hazai pálya előnye és az alapaszakaszban elért eredmény. A Körmend viszont addig a pillanatig a rájátszásban a legjobbnak bizonyult, ugyanis csupán egyszer kaptak ki hét mérkőzés alatt. Bizonyára mindkét csapat edzői, játékosai az ellefél legyőzéséhez szükséges taktikán gondolkozott a nap 24 órájában.
Kaposvár–Körmend versenyfutás a bajnoki címért
Induljon az aranycsata!
NS, 2003-05-21
Nos, akkor kezdődjön hát a sorozat legfontosabb párharca! Kaposvár–Körmend, a tét a bajnoki cím. Írtuk már, hogy a felek két bajnokiján somogyi siker született, foglalkoztunk vele, hogy Magyar Kupában a vasiak győztek oda-vissza, de mindez már történelem. A lényeg, hogy a csütörtök, vasárnap ritmusban ki összpontosít jobban, s ki jut el a harmadik diadalig.
A kaposvári De Gray megfordult már sok helyen, ám az arany még hiányzik a vitrinjébôl (Fotó: Danis Barna)
Mert, aki eljut, annak arany lesz a jutalma! A meccsek eldöntésére hivatott főszereplők mellett a kevésbé látványos célfeladatokat végrehajtó, ezért nélkülözhetetlen szakiparosok produkciója sorsdöntő lehet a párharc során. A két finalista szakmai erejét jelzi, hogy e feladatkörökre amerikai kosárlabdázókat alkalmaznak. A kaposvári Ronnie De Gray és a körmendi Ryan Hainje profikhoz illő óvatossággal, mégis fölöttébb bizakodva várja a párviadalt.
"Sokan kérdezik tőlem, nem jelent-e hátrányt, hogy vasárnap még kőkemény mérkőzést vívtunk az Albacomppal a döntőbe kerülésért, de mindenkinek csak azt mondhatom, három nap bőségesen elegendő a regenerálódásra – mondta a Klíma-Vill KK 27 esztendős, 202 centis erőcsatára, aki a nyáron a finn Kotkától került az egyszeres magyar bajnokhoz. – Az pedig egészen bizonyosan mellettünk szól, hogy az alapszakasz győzteseként nálunk a pályaelőny. Hogy mennyire nehéz idegen csarnokban nyerni, azt mi tudjuk csak igazán, hiszen a rájátszás során sem Szolnokon, sem Székesfehérvárott nem tudtunk győzni, Kaposvárott ellenben veretlenek vagyunk. A körmendiekkel ebben az évadban már négyszer is szembekerültünk – hiszen a Magyar Kupában a négy közé jutásért velük meccseltünk, sajnos mindkét kupatalálkozón ki is kaptunk –, azaz jól ismerjük egymást. Lendületes, jól védekező, gólerős csapat az ellenfelünk, nem lesz könnyű dolgunk. Ami az én szerepemet illeti, a védekezésben és a lepattanószerzésben biztosan lesz majd bőségesen teendőm, de nem szeretnék a pontgyártásból sem kimaradni. Kosárlabdáztam már a Colorado együttesével az NCAA egyetemi bajnokságban, légióskodtam Boszniában, Tajvanon, legutóbb pedig Finnországban, ám még sohasem nyertem bajnoki aranyérmet; nagyon remélem, most új fejezet kezdődik a pályafutásomban. A feleségem, aki a fő szurkolóm, néhány hónapot Magyarországon töltött, de már hazautazott, az azonban biztos, hogy a meccsek előtt felhív, és lélekben végig velem lesz. Meg nem mondom, miként alakul majd a győzelmi arány, de nagyon bízom benne, hogy kaposvári sikerrel zárul a sorozat.”
A Körmend 23 esztendős, 198 centis vendégjátékosa, Ryan Hainje számára mozgalmasan alakult a 2002–2003-as évad, hiszen a felkészülést a Roanne gárdájával kezdte, ám még a bajnokság rajtja előtt elköszönt a franciáktól. Január 3-án csatlakozott a kétszeres bajnok, hatszoros kupagyőztes piros-feketékhez, s noha néhány hétbe beletelt, míg megtalálta a helyét új csapatában, a playoff során már a vasiak egyik legjobbja volt."Szerintem egy ilyen nehéz sorozatban nagyon fontos, kinek hány alkalommal kell pályára lépnie, márpedig mi már múlt pénteken lezártuk a Debrecen elleni párharcot, a Kaposvár ellenben vasárnap is csatázott – fejtegette Hainje. – Ugyanakkor kétszer biztosan el kell utaznunk Kaposvárra, éppen ezért jó lenne már az első összecsapáson elorozni a Klíma-Vill pályaelőnyét. Valami azt súgja, hogy öt meccsen dől el az aranyérem sorsa; őszintén remélem, hogy a mi javukra. Elsősorban a védekezésen múlhat, melyik együttes nyeri a finálét, és a saját palánkunk alatt nekem is jól kell dolgoznom ahhoz, hogy sikeresek lehessünk. Biztosan lesz majd jó néhány különpárbajunk a kaposváriak legrutinosabb játékosával, Sztojan Ivkoviccsal, de gondolom, egyszer-kétszer szembekerülök honfitársammal, Dwayne Archbolddal is. Apropó, Ivkovics: az alapszakasz körmendi meccse után a szövetség pénzbüntetéssel sújtott, mert a találkozó lefújását követően úgymond volt egy kis nézeteltérésünk. Nos, ez részemről már lezárt történet, s bár a döntőben is bizonyosan felfokozott lesz a hangulat, ám most olyan nagy a tét, hogy nem szabad másra figyelni, a játékra kell összpontosítani.”
Zsoldos András, az Atomerőmű edzője:
– Nagyon érdekes párharc lesz. A Kaposvár, mint alapszakaszgyőztes esélyesebbnek tűnik, de sok minden szól a Körmend mellett is. Szerintem sokat számíthat, hogy a vasiak pihentebbek. A Körmend stílusa rendkívül kellemetlen, és ezt okosan és jól ki is használja. Ami a Kaposvárt illeti, Miljkovics csapata tele van rutinos játékossal, ráadásul ebben az évadban bajnoki meccsen még nem kapott ki odahaza. Főleg a somogyiak harmadik negyede fantasztikus, ekkortájt rendszerint elkapnak egy olyan ritmust, amikor majdhogynem megállíthatatlanok. Hazudnék, ha azt mondanám, tudom, ki nyeri meg a bajnoki címet.
Fodor Péter, az ASE korábbi trénere:
– A helyzeti előny a Kaposváré azzal, hogy otthon vághat neki a sorozatnak, ám a döntőben bármi előfordulhat. A Körmend játékát a jó mezőnymunka jellemzi, ami érvényes a magas emberekre is. Ha a vasiak külső dobásai sikerülnek, akkor nagyon veszélyesek, bárhol bárkit meg tudnak verni. Amiben esetleg gyengébbnek tűnnek, az a centerek elleni védekezés, de már ebben is javultak, jól szervezett csapatvédekezéssel megoldják az óriások semlegesítését. A Kaposvárt kiszámíthatóbb stílus jellemzi, ami viszont kisebb ingadozásokat mutat. A papírforma somogyi sikert ígér, ám szerintem közel azonosak az esélyek.
Rátgéber László, a Pécsi VSK mestere:
– A hazai pálya miatt talán a Kaposvár kezében az előny, de szerintem az első meccs döntő lehet, hiszen a Körmend pihentebb, és a rájátszás során már többször is tudott nyerni idegenben. Eldöntheti a párharcot, hogy a kaposváriak palánk alatti centermunkája vagy a körmendi centerek külső játéka dominál-e. Azt hiszem, az évad elején nem sokan várták döntőbe ezt a két csapatot, mindez pedig azt bizonyítja, hogy itt is, ott is remek szakmai munka folyik. Mindkét együttesnek megvan a maga játékstílusa, amely ellentétes egymással, ezért is várok magas színvonalú mérkőzéseket, melyeket, ha csak tehetem, élőben fogok végignézni.A férfibajnoki döntő játéknapjai
Május 22., 18.00: Kaposvár–Körmend (M2)
Május 25., 18.00: Körmend–Kaposvár (Sport1)
Május 29., 18.00: Kaposvár–Körmend (M2)
Június 1., 18.00:
Körmend–Kaposvár (Sport1)
Június 5., 18.00:
Kaposvár–Körmend (Sport1)
Az elmúlt öt év döntői
1997–1998
ALBACOMP–HONVÉD 4–1
94–75, 69–89, 77–76, 95–85, 90–66
1998–1999
ALBACOMP–FALCO 4–1
79–60, 85–84, 87–78, 70–87, 77–66
1999–2000
ALBACOMP–SZOLNOK 4–2
82–80, 72–85, 90–66, 62–64, 77–56, 73–58
2000–2001
KAPOSVÁR–ATOMERŐMŰ 4–2
97–87, 64–90, 80–73, 71–74, 91–89, 79–75
2001–2002
ATOMERŐMŰ–KÖRMEND 3–2
84–63, 72–84, 89–80, 80–85, 75–74
A piros-fekete tábor is készülődött az első kaposvári mérkőzésre, a házigazdák által küldött 100 jegyet órával nem mérhető gyorsasággal kapkodták el Körmenden, de a körmendi szurkoló nem az a fajta, aki feladja. Mozgósítva lett minden ismerős, rokon, akinek bármilyen kapcsolatai lehetnének Kaposváron, ugyanis csak lakcímkártya felmutatásával lehetett vásárolni jegyet. (Később, a harmadik meccsre ez is meg lett olvda, de ne mejnünk előre.) Az érdeklődésről nagy vonalakban annyit, hogy aki rendelkezett a meccsre jeggyel, az Körmenden szerencsésebbnek bizonyult, mint a lottó ötös nyertese. Ezek szerint tehát borítékolható volt, hogy nem csupán 100 MTE szurkoló lesz a csarnokban. Az út során is biztosak voltunk már abban, hogy körmendi lesz legalább a csarnok egyik fele, melyet az autókból lógó piros-fekete drapériák biztosítottak már út közben.
A meccs előtt másfél órával a kijelölt szektor természetesen zsúfolásig megtelve, s ha hinni lehetett a szóbeszédnek, az ott helyet fogalaló Körmend szurkolók egyike sem Körmenden vette a jegyét, feltettük a kérdést: hová lesznek elhelyezve a többiek? Megjött a szurkolói busz, összehúztuk magunk, és felcsendült a "Lesz, lesz, lesz, csakazért is lesz, ...".
DÖNTŐ: Kaposvár – KÖRMEND 1. mérkőzés
Itt az újabb körmendi káprázat
NS, 2003-05-22
Nagy esők jönnek – jövendölték az időjósok, és lőn. A korai nyárból kíméletlenül fordul át késő őszbe a tavasz, a szerencsés jegytulajdonos kiválasztottakat azonban ez most a legkevésbé sem zavarja.
Igaz, csütörtök délután nem a Republic zenekar által megénekelt és ekként mifelénk legendássá lett 67-es út telik meg Somogyország fővárosa felé, hanem Körmend irányából a legélénkebb a forgalom. A kaposvári sportcsarnok előtt már rendőri különítmény várja az MTE-tábort; a rohamsisakok alól kivillanó, komor tekintetek láttán senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy ha netán úgy alakulna, az egyenruhás osztagok az országos főkapitány minapi, az eddigieknél határozottabb rendőri rendteremtést követelő nyilatkozatához igazodva tennék a dolgukat. A piros-fekete seregnek azonban nemigen lenne alkalma rendetlenkedni, az előrelátó rendezők tudniillik a szó fizikai értelmében is korlátok közé szorítják a mozgásukat. De kell is az elővigyázatosság, hiszen a két finalista márciusi, körmendi alapszakaszbeli találkozója a kelleténél kissé viharosabbra sikeredett; a lökdösődésbe torkolló privát meccset a férfiliga fegyelmi bizottsága a körmendiek amerikai légiósa, Hainje 250 ezer forintos büntetésével zárta le. Hainje persze már mit sem törődik a régi afférral, szorgosan melegít, bár a hazai oldal megnyilvánulásaiból egyértelmű: akadnak nála népszerűbb emberek is ezen a délutánon a városban. Az ügy másik szereplője, a Hainje által megtaszigált kaposvári Ivkovics viszont keserves arckifejezéssel, utcai ruhában sétálgat ugyanezen időpontban az öltözőfolyosón. "Nem játszom, fáj a derekam” – panaszolja, de a szája sarkában bujkáló mosolyból a rutinos érdeklődő azonnal tudja, hogy mindez csak a hagyományos Sztojan-színház része, a 37 éves szerb center nélkül nem kezdődhet el az első díszelőadás. Körmendi részről viszont tényleg van egy hiányzó: a bokasérüléssel bajlódó Trummer ugyanis csak utasként kísérhette el a társakat, a sérült szalagokat kímélendő a játékot nem vállalja. A körmendi kosárlabdázás élő legendája, a klubját mostanság éppen igazgatóként szolgáló Patonay Imre kesereg is emiatt egy sort, azután azonban becsülendő őszinteséggel jegyzi meg: "Amilyen reményekkel ennek az évadnak nekivágtunk, számunkra igazi jutalomjáték ez a döntősorozat.”
A két csapat után befut az arénába a két játékvezető is. E történésnek alapesetben nincs hírértéke, ezúttal mégis érdemes megjegyezni. A bírói karon belül ugyanis erősödik az elégedetlenség, mivel a liga immár körülbelül hatmillió forinttal tartozik a sípmestereknek. A korábbi évek gyakorlatával ellentétben mostanság nem a meccsek előtt fizetik ki a mérkőzések dirigenseit, utólag utalják a meccsdíjakat és a költségtérítéseket. Csakhogy a klubok egy része jelentős elmaradásban van a befizetésekkel, így aztán nincs miből kifizetni. Figyelemfelkeltő akcióként az egymás közötti beszélgetésekben állítólag még a sztrájk lehetősége is felvetődött, ezt azonban vélhetően maguk a pénzükre várók sem gondolták komolyan.
A 2003. évi szuperfinálé első párharcát a feldobásnál a vendég fél örömére Grebenár nyeri, és az első pontot is a körmendiek jegyzik a szlovák útlevelű Toya jóvoltából. A választ a mezőny korelnöke, Dzunics postázza; a 39 éves hátvéd külön meccse az MTE-kedvenc Némethtel a folytatásban is számos szakmai ínyencfalatot kínál. De élményszámba megy a szerződését a Klíma-Vill gárdájával a napokban további két esztendőre meghosszabbító Simon, meg a horvát Toroman, a körmendi dinamit cikázása is. A látogatók mindenesetre magasabb sebességi fokozatban nyitják a találkozót, és a lassan bemelegedő Klímának ezért nyolcpontos hátránnyal kell fizetnie. Aztán persze felkapaszkodnak a házigazdák is; feltűnik amerikai légiósuk, De Gray harcos elszántsága. Egy lépéssel többnyire a Körmend jár előbbre, az egy-egy elleni játékban kialakított helyzetekre, rakétasebességű kontrákra és persze az elmaradhatatlan tripladobásokra alapozó taktika kibillentéséhez több jobb egyéni produkció szükségeltetne kaposvári oldalról, ám a kulcsemberek közül sem Ivkovics, sem Dzunics nincs a topon. A betétszámok – kell-e mondani – erről a találkozóról sem hiányoznak: előbb Mujanovicsot törli szájon ismeretlen tettes, majd később De Gray puffan akkorát, hogy talán még a földrengésmérő obszervatóriumokban is meglendülnek a mérőműszerek mutatói.
A félidei dobóstatisztika (47, illetve 45 százalék) összességében jó minőségű támadójátékot sejtet, talán csak Németh 1/6-os mutatója lóg ki kissé a sorból – az előny mégis a körmendieknél van. Az üldözőverseny hevessége a folytatásban sem csitul, ráadásul az pusztítja az átlagnál is jobban a partvonal mentén időnként sajátos sámántáncokat bemutató újonc körmendi edző, Zsebe Ferenc idegeit, hogy az amúgy is foghíjas magassorból Grebenár és Mujanovics mezszáma mellett is világítani kezd az eredményjelző táblán a negyedik személyi hibát jelző lámpa. A villámkontrákra persze az alacsonyabb szerkezet éppen ideális: a szinte önkívületben kosarazó piros mezesek a 35. percre tíz pontra hizlalják az előnyüket. Igaz, Németh ekkor már Benetton-csalogató formáját mutatja (négy tripla, összesen 14 pont a mérlege tíz perc alatt), a Kaposvár viszont fokozatosan alkatrészeire hullik szét. A 2001-es év bajnoka csütörtök este elveszti egész idényben őrzött hazai veretlenségét és ezzel a pályaelőnyét, míg a Körmend azt a bravúrt könyvelheti el, hogy a negyeddöntő, illetve az elődöntő után a finálét is idegenbeli győzelemmel kezdi.
Mestermérleg
Goran Miljkovics: – Frissebb volt a Körmend, ezért nyerte meg a döntő első összecsapását. A negyedik negyedben szinte minden bejött a vendégeknek, mi pedig csak kínlódtunk. Nincs más választásunk, vasárnap győzni megyünk Körmendre!
Zsebe Ferenc: – Knézy Jenőnek szeretném üzenni, hogy azzal az akaraterővel próbáljon meggyógyulni, mint amilyennel mi játszottunk ezen a találkozón.
Mivé lett a dagadót mérő hentes, avagy az öreg hölgy látogatása
A kaposvári műsorközlőben az a jó, hogy tökéletesen érteni, amit mond. Kiejtés, intonáció – minden rendben. Kereskedelmi tévék híradóiban – tisztelet a kivételnek – ezen tulajdonságokkal nyilván nem kaphat lehetőséget, elvégre tökéletesen érteni valamennyi szavát. Most éppen arról értekezik, hogy jó volna, ha a közönség végig sportszerűen buzdítaná imádottjait, mutassa meg mindenki, mily nemes lélek lakozik benne, sugározzék a szeretet, elvégre a tévé mégiscsak sugározza a meccset.
Alighanem ő is tökéletesen tudja, hogy ez illúzió, legkésőbb a harmadik elengedettnek vélt faultnál – a statisztikai lapon "foult”, esetleg kérjenek fel szakértőt gépelés előtt – elkezdenek dagadni a nyaki ütőerek, a szem dülled, a vérnyomás kettőhúsz, mintha konnektorba dugták volna az üvöltőt, aki rázza az öklét, ami belefér.
Egyébként van abban valami, hogyha a pályán felborul a rend, akkor a lelátón is elszabadul a pokol. Az első két negyedben egyaránt akadt egy pont, amikor úgy festett, itt a végén bármi lehet. Három perc volt hátra a játékrészekből, amikor szanaszét hevert több játékos, mellettük temetetlenül az indulatok. Egyik a földön fekve a lábával alulról akasztott be ellenfelének, igaz, aztán megtaposták, másikuk a nézőknél valamelyest indulatosabban prezentálta külsérelmi nyomait a játékvezetőnek – az persze a legteljesebb mértékig nem volt rá kíváncsi –, és akkor ott van még a kaposváriak nagyembere, egy két lábon járó Fehérvár Áruház, Sztojan Ivkovics, akinek a környékén – mint említett műintézmény szlogenje szólt egykoron: – mindig történik valami. (Még a meccs után is. Akkor leszúrta egy takarítónő. Hogy rosszul ment neki. Egy avatott szakértő a partvis mellől. Szemétdomb és lépéshiba – bájos.)
Egyszóval amikor a játékosok ordítanak, akkor a drukkerek valahol az őrület és agyvérzés határán óbégatnak – az ember pedig elgondolkodik. Vajon az, aki a büntetőt dobó arcvonala mögött integet szederjes orcával úgy, hogy kis híján az alatta lévő nyakába zuhan – természetesen sansza sincs, hogy zavarja a kosarast –, kiféle-miféle lehet civilben? Ül egy íróasztal mellett, és higgadtan mérleget készít. Netán periratokat fogalmaz. Vagy angolórákat ad. Egy hentesüzletben dagadót mér zsírpapírba. Nem tudom. De elég egy négyszer tíz perces finálé, hogy teljesen kivetkezzék magából.
Hanem az egyik sarokban, diszkréten, a második sorban üldögélt egy szemre nyolcvan felé közelítő néni. Azazhogy: hölgy. Ízléses kosztüm, ékszerek, retikül, továbbá hervadhatatlan mosoly az arcon. Az első perctől az utolsóig. Igaz, a vége felé rajta is kijött a feszültség, mert egy kosárdöntő mindent s mindenkit átalakít egy röpke időre, többé-kevésbé átmosva eredeti személyiségét.
Ô levette a kosztümfelsőt.
Szóról szóra
Németh István: – Nagyon jól játszottunk a negyedik negyedben. Ekkor bementek a külső dobásaink és leszedtük a lepattanókat. Ez döntött.
Trummer Rudolf: – Alakul, alakul, de még nem az igazi a bokám. Szörnyű a kispadról nézni a meccset, úgyhogy vasárnap, ha törik, ha szakad, játszani fogok. Már csak azért is, mert végre fel akarom húzni az újonnan kapott Vasas-mezemet!
Simon Balázs: – Először is nem tehetek mást, mint gratulálok a körmendieknek, végig jól játszottak, és a negyedik negyedben szenzációsan dobtak. Mi is mindent megtettünk, de ezúttal nem volt meg bennünk az az erő, hogy előnyt szerezzünk. Köszönet a szurkolóinknak, rajtuk semmi sem múlott.
Vinkó László, hazánk egyik legismertebb kosarasmenedzsere: – A Körmend kétszer négy napos pluszpihenőjét kamatoztatta a játék minden elemében. Ez el is döntötte a mérkőzést.
Rylan Hainje: – Remekül játszott a csapat, fantasztikus volt mindenki. Nagyon remélem, hogy vasárnap is hasonló lesz a helyzet, és akkor nagy lépést teszünk az aranyérem felé.
Sztojan Ivkovics: – Nem ért bennünket meglepetés, tudtuk előre, hogy a körmendiek frissek lesznek, és azzal is tisztában voltunk, hogy itthon is nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. De most ők is legyenek tisztában azzal, hogy mi nem adtuk fel. Nincs más választásunk, Körmenden nyernünk kell.
Kovács Kálmán, korábbi sokszoros válogatott labdarúgó: – Nagyon jó meccs volt. Három negyeden át nem látszott ekkora különbség, szerintem a Kaposvár képes lesz egyszer győzni Körmenden, most már az a kérdés, hogy a vasiak nyernek-e még itt.
Denis Toroman: – Nehéz meccs volt, amelyen szerintem az döntött, hogy képesek voltunk koncentrálni, főleg a záró negyedben, amikor szinte minden sikerült. Ekkor elléptünk, és erre már nem volt válasza a Kaposvárnak.
Dwayne Archbold: – Ezen a napon nagyon jó Körmendet fogtunk ki, bár úgy érzem, mi is nagyon igyekeztünk, de számos ziccert kihagytunk, és ez megbosszulta magát. A következő alkalommal sokkal agresszívebben kell védekeznünk, és akkor lesz esélyünk a hátrányunk ledolgozására.
Patonay Imre, a Körmend szakmai igazgatója: – A Körmend taktikája megint érvényesült. Ehhez szükség volt a külső dobások jó arányára, ami a második félidőben eldöntötte a mérkőzést. Németh a legjobbkor dobta a tripláit.
David Toya: – Németh Isti hármasai eldöntötték a meccset.
Az ünneplés után a csarnokon kívül a "ki nem ugrál, lovas rendőr" rigmus továbbra is biztosította a jókedvet, a plexisisakok alatt meghúzódó tekintetek is mosolyra fakadtak. Nagy lépést tettünk a célunk felé, de mindenki tisztában volt azza, hogy még csak 1-0, amit otthon nehéz lesz 2-0 -ra változtatni. Az MTE tábor aztán útnak indult, hogy pár nap múlva a Szentélyben folytassa a dolgát.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.