Nyári mozizás
2009.08.07. 10:02
Végre sikerült egy helyre terelni az elmúlt két év saját mozgóképeit. Most, hogy közeledik az újabb nekifutás a bajnoki aranyért, a 35 fokos melegben edződött szellemünket ismét rá kell terelni a piros-fekete ösvényre. Ezt sokféleképpen megtehetjük, az egyik ilyen dolog éppen aktuális, ugyanis holnap II. Red-Devils nap, ami előreláthatólag kellőképpen meg fogja borzolni agyunk piros-fekete részét, felébresztve Csipkerózsika álmából. A másik dolog, hogy a közelmúlt eseményeit vizuálisan újraéljük, ez szintén nem a dolgozzunkmertmegdöglünk énünket fogja molesztálni.
Sajnos saját képekkel a szolnoki döntőbe jutásnál régebbre nem tudok meríteni, de talán a következő szezonra való felkészüléshez elegendő mélységig nyúlhatunk vele vissza:
Körmend-Szolnok 2008. elődöntő from Colombus on Vimeo.
Körmend-Falco döntő 2008 from Colombus on Vimeo.
Szép volt az az ezüst. Jó kis döntő lett volna az, leszámítva a meg nem érdemelt bánásmódot, a rendőrségi, majd ügyészségi jegyzőkönyveket, de az ember midig tanul a megtapasztalt élményekből.
Hasonló várakozásokkal teli nyár következett, mint amilyet most taposunk, annyi eltéréssel, hogy egy éve már Holland szálláshelyek után kutakodtunk. A GPS készülékekbe be lettek már táplálva ekkor a helyi nevezetességek (katedrálisok és kocsmák). Októberben aztán közel százan elvittük sáljainkat Hertogenboschba, ahol a vereség ellenére is megmondtuk a frankót: „Nem megyünk haza, Hollandok nem megyünk haza…” Persze nem így történt a dolog, de az biztos, hogy mi hagytuk el utoljára a Den Bosch csarnokát. Az utóbbi évek egyik legjobb túrája volt:
Körmend-Eiffeltowers - Holland túra from Colombus on Vimeo.
A Magyar bajnokságban a várakozások nem realizálódtak, mégsem nálunk forgatták a Hollywoodi filmet, és a Kárpátokat sem bombáztuk megfelelően, mégcsak apró petárdák sem durrantak. Maradtak a régi emlékek és élmények, és a felhívás : Hey you
MTE MINDÖRÖKKÉ from Colombus on Vimeo.
Kicsúsztunk a nyolcból, de azért a biztos alsóház tudatában képes volt a csapat a szomszédok ellen patriótaként küzdeni és harcolni, így a szezon azért mégsem telt el örömkönnyek nélkül:
Körmend-Falco 20090418 from Colombus on Vimeo.
Az elmúlt két szezonban sok minden megadatott ismét, előbb rengeteg öröm, később szomorúság, de hiszem azt, hogy a későbbi sikerhez elengedhetetlen a poklot megismerni.
Körmend 2007/2009 from Colombus on Vimeo.
Következik egy újabb szezon, még nem tudjuk teljes egészében, hogy kikkel, a lelátó viszont ismét megtelik majd az ismerős arcokkal.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.