A címben szereplő város nevének hallatán több dolog villan át a hétköznapok által megviselt agyamon –remélem még sokakén-. Somogy megye tábla, „ki nem ugrál lovasrendőr”, 9-1, 2003, bajnoki cím, Rudi bokája, Toya, Toroman, Hainje –„Basszunk be!”, rosé a "büfében", Németh István fasor… Ohhh! Na meg az alapszakasz 6. hely.

Ahogy az lenni szokott a tavasz közeledtével ismét megkezdődött a zsongás, hisz eléggé felgyorsultak körülöttünk az események az elmúlt egy-két hétben. Csodás győzelem a Paks felett, a másik két meccs szerencsés alakulása, és olyan helyre kerültünk, melyre még a legvérmesebbek sem számítottak közülünk. Jöttek negatívumok is, de azokkal ne foglalkozzunk most, úrrá leszünk minden egyes rossz dolgon. Ezt nem csak mi tudjuk, hanem mások is, mert... "A Körmendet le lehet győzni, de elpusztítani SOHA!!!"

Az Alba meccsel kapcsolatban csak annyit említenék meg, hogy a kék-fehérektől kapott pofon súlya, nem ért fel azzal a hatalmas pozitív energiával, amit a szurkolótábor két tenyere taps formájában eljuttatott a játékosok, vezetők, a messziről Körmendért szorítók, és magyar kosaras társadalomhoz. Összeálltunk! S ez merőben más, mint az elmúlt idény rájátszása, a mostani időszak emlékeztet valamire. Mondjuk 2007-re, 2008-ra, 2009-re, a tavaszi katartikus meccsekre, elképesztő szurkolásokra, amelyekkel hétről-hétre löktük bele szeretett játékosaink a diadalba, öröm, mosoly és tapsáradatba. Mások is tudják, hogy a CSAPATUNK számára hatalmas pluszt tudunk kölcsönözni, azzal, hogy tudják, mi ott vagyunk mögöttük, értük. Pár napja soros ellenfelünk mestere, Fekete Ádám ismerte el, hogy hatalmas erősséget jelentünk a saját csarnokunkban.

Nyitómeccs, jó hangulat, MTE monológ, örülünk, hogy vagyunk, szurkolás a meccs végéig, vereség. Címszavakban így lehet összeállítani a bajnokság első fordulójának krónikáját, amikor Swanston parádéjának köszönhetően nyert a Kaposvár. Viszont van párhuzam az akkori, és a múlt hétvégi meccs között. Mindkettőn vastaps kísérte öltőzőbe fiainkat. Nekünk ez a dolgunk, ott lenni mögöttük minden egyes meccsen, egyértelmű, hogy keményen megdolgoztak azért, hogy a legjobbak között legyen, versenyezzenek, nekünk pedig kutya kötelességünk bíztatni őket. Tesszük is, bízom benne, hogy tehetjük még bő két hónapig!

Sok élcelődnek, röhögnek rajtunk, tegyék, nem kell velük foglalkozni. Bizonyára nem tudják -vagy pontosan tudják, és megkeseredettségükben teszik-, hogy milyen amikor közel 2000 vörösen izzó szempár mered az ellenfelekre, melytől kvázi földbe gyökerezik a lába játékosnak, drukkernek. Most szegény somogyiak fogják megtudni, hogy milyen az, amikor a vadász leporolja rég fel nem öltött kabátját, kitisztítja fegyverét, s a vad nyomába ered. Szombaton a kék-fehéreké lesz az áldozati szerep, mert szomjazunk a győzelemre. Bizonyítani fogunk, újra! Elsősorban magunknak, másodsorban a magyar kosaras társadalomnak. Mert a KÖRMEND ÉL, ÉLNI FOG!!!

Kedves kaposvári barátaink, fájó lehet számotokra, de ebben a szezonban már többször nem nyerhettek nálunk. Amúgy is ritkán járnak az ellenfelek győzni a mi csarnokunkba, azt pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy az Alba után egy újabb csapat duplázzon nálunk.

Szóval várunk titeket szeretettel, s hatalmas hangerővel.

MTE MINDÖRÖKKÉ!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.