2003-as bajnokság emlékei 4.
2009.03.24. 21:29
2003. tavaszán, ameddig a többi 6 csapatra még két mérkőzés várt ahhoz, hogy eldöntésk kik jutnak a legjobb négybe, addig Körmenden regenerálódással töltötték az időt, és persze Zsebe Ferencbe próbáltak lelket önteni, hogy az Adria megvárja, a szelek fújni fognak egy hónappal később is.
A másik ágon 5 mérkőzés után kiderült, hogy a Debrecen harcolhat a döntőért, ezt a Körmenden keresztül tehette volna meg, de Körmenden erre gondolni sem mertek, és egyre inkább úgy tűnt, hogy nem csak szurkolói optimizmus volt az aranyról álmodni, de ne menjünk ennyire előre.
Nincs megállás a férfiaknál, kezdődik az elődöntő
Az aranyásók folytatják
NS, 2003-05-03
A több mint egy hete pihenő Körmendet leszámítva "futtából” veszik az újabb akadályt a felsőházi rájátszásban érintett csapatok. Az alapszakaszgyőztes Kaposvár és az Albacomp csütörtökön tett pontot a hosszúra nyúlt negyeddöntő-sorozat végére, és csak egy nappal korábban zárt a Falco is, ám nincs megállás, vasárnap kezdődik az elődöntő.
Simon Balázs és a többi kaposvári kosárlabdázó elszántsága a két évvel ezelôttit idézi
S ha már Zsebe Ferenc alakulatát mint kakukktojást említettük, figyelemre méltó az is, hogy az esztendővel korábbi nagy négyesből egyes-egyedül a vasi piros-feketék jelentik az állandóságot. Az Albacomp a címvédő Atomerőműt (zárójelben jegyezzük meg, egyes hírek szerint Fodor Péter állásába kerülhet a korai búcsú), míg a Kaposvár a Szolnokot ütötte el a további küzdelmektől, marad a Körmend, amely makacsul harcol az új kihívókkal.
Legelőször is a Vadkakasok együttesével, amellyel tavaly is megvívott a rájátszásban, igaz, egy körrel korábban. A negyeddöntőt az akkor még Patonay Imre irányította egylet nyerte meg 3–2-es összesítéssel, gyanítjuk, hasonló eredmény ezúttal is fiestát hozna a Rába partján. Csakhogy a mai Debrecent még véletlenül sem illik egy napon említeni az akkorival. A Ráthonyi-csapat előbb alapszakaszezüsttel, majd MK-második helyezéssel jelezte, mérföldkőhöz érkezett: a kérdés már csak az, az egyesület történetének legnagyszerűbb szereplése négy közé jutást jelent-e, netán ennél is magasabbra kerül a mérce. A hajdúsági sikerkovács, azaz Ráthonyi Tamás szerint előbb a fáradtságon kell úrrá lenni, aztán jöhet a Körmend, a mester úgy tartja, az első "meccs” sikere előrevetítheti az újabb győzelmet is.
Ragyogó párharccal kecsegtet a Kaposvár–Albacomp derbi is, melynek a somogyi városban vágnak neki a felek. Ez utóbbi információ akár perdöntő is lehet, tudniillik a playoff eddigi szakasza félelmetes "hazai uralkodásról” tanúskodik. Ne feledjük azonban, hogy az alapszakasz háromnegyedét olykor lenyűgöző teljesítménnyel a tabella élén eltöltő fehérváriaknak új impulzust jelentett a visszatérő tréner, Farkas Sándor újbóli munkavállalása. Nem beszélve arról, amit még az előd, vagyis Sterbenz László fogalmazott meg, nevezetesen "ha négy közé jut az együttes, lekerül a teher a vállakról”.
Hogy még véletlenül se maradjon ki a rivális magasztalása, a kaposvári oldal elszántsága a két évvel ezelőttit idézi. Emlékezhetünk rá, az akkori lendületnek az lett a vége, hogy a klub történetének első bajnoki aranyérmét söpörték be Ivkovicsék. Ennyit a történelemről, melyet részben kényszerűségből citáltunk elő.
Az ugyanis jószerivel megtippelhetetlen, hogy az ez évi "aranyásók” közül ki ér el a kincshez.
Férfibajnokság, rájátszás, elődöntő
KAPOSVÁR (1) - ALBACOMP (4)
Az évad végéhez közeledve egyre inkább összecsiszolódott az alapszakaszgyőztes Kaposvár, amely nem titkoltan meg szeretné ismételni két évvel ezelőtti bravúrját, amikor is meg sem állt az aranyéremig. A kiegyensúlyozott kezdő ötös mellett segíteni mindig tudó cserékre számíthat Miljkovics edző, és azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy otthonában ebben az idényben még veretlen a Klíma-Vill. Fehérvári oldalon sincs ok a panaszra, hiszen a visszatérő Farkas Sándor új impulzust adott a társaságnak, amely elütötte a továbbjutástól a címvédő ASE-t. Ha lehet, a somogyi egylet még nagyobb falatnak tűnik, főleg, hogy egyszer Kaposváron is győznie kell az Albacompnak. Mindenesetre az alapszakaszbeli találkozóikról a somogyiak őrizhetnek szebb emlékeket, hisz mindkét meccs Dzunicsék sikerét hozta.
Az alapszakaszbeli mérleg: 2–0. Első mérkőzés: május 4., Kaposvár. A további program: május 8., Székesfehérvár; május 11., Kaposvár. Ha szükséges: május 15., Székesfehérvár; május 18, Kaposvár.
DEBRECEN (2) - KÖRMEND (6)
Rettegett vendég mostanában a Körmend, ám ne feledjük, az Oláh Gábor utcai csarnokban még nem kapott ki ebben az évadban a Debrecen. Kérdés, hogy a fárasztó negyeddöntő (az öt meccs mellett ideértjük a két szombathelyi túrát is) mennyit vett ki az alapszakasz másodikjából. Kisebb sérülések hátráltatják ugyan a hajdúságiakat, ám biztosak lehetünk benne, hogy mindenki játszani fog, mint ahogy bevetésre készek a vasi kosarasok is. A pályára lépők válláról lekerültek a terhek, hiszen a négy közé jutás Debrecenben és Körmenden is ragyogó szereplést jelent, meglátjuk, e helyzetben melyik oldalon lesz nagyobb a motiváció. Az alapszakasz során oda-vissza elpáholta riválisát a Debrecen, más kérdés, hogy ez a Körmend már nem is emlékeztet arra az együttesre.
Az alapszakaszbeli mérleg: 2–0. Első mérkőzés: május 4., Debrecen. A további program: május 8., Körmend; május 11., Debrecen. Ha szükséges: május 15., Körmend; május 18., Debrecen.
A kulcsmondat a cikkben az volt, hogy "ez a Körmend már nem is emlékeztet arra az együttesre...". Ezzel tisztában voltak Debrecenbe is. Az országot átutazva a körmendi "aranyásók" ismét kifutottak a parkettre:
Elődöntő: Debrecen – KÖRMEND 1. mérkőzés
Tovább száguld a Körmend
NS, 2003-05-04
A Vadkakasok honlapjának szerkesztői arra biztatták a szurkolókat, hogy minél hamarabb látogassanak ki az Oláh Gábor utcai sportcsarnokba, tudniillik a nagy érdeklődés miatt nem biztos, hogy mindenkinek jut majd hely. Nos, fél órával az elődöntő első mérkőzésének kezdete előtt már csaknem "félház” volt. Amikor pedig a játékosok bemutatása után felhangzott a Vadkakasok indulója, már nem sok hely maradt szabadon a teremben.
Egy érdekes momentumot jegyezhettünk fel az első támadás végén: Green dobása után a gyűrűről előbb felpattant a labda, majd visszahullva a gyűrű és a palánk közé szorult. Grebenár viszont nem volt szorult helyzetben az ellentámadást követően, hiszen két büntetőt is dobhatott, ám egyiket sem tudta értékesíteni. Fodor Márton avatta fel a hálót, és rögtön utána Green is betalált közelről. Toya szépített, de ekkor már csaknem három és fél perce zajlott a mérkőzés. Gémes zsákolással válaszolt, Zsebe Ferenc edző pedig úgy érezte, ideje kikérni első idejét. A szusszanásnyi szünetben érkezett a hír, miszerint sikerült elhárítani az internetes közvetítést akadályozó technikai hibát. Így a történéseket akár Körmenden is figyelemmel kísérhették a kosárlabda szerelmesei. Persze a leghűségesebb vasi drukkerek átutazva az országot a helyszínen biztatták kedvenceiket. A 8. percben örülhettek is, mert Grebenár bebizonyította, hogy tud ő büntetőt dobni, és ezekkel a pontokkal felzárkóztak a vendégek. Ezzel együtt nem lehettek büszkék az első negyedbeli dobóteljesítményükre, annál inkább a debreceniek, kimagaslóan jó védekezésükre.
A második negyed elején Lee "pincérkedett”, alulról tálalt a gyűrűbe. A hazaiak fergeteges két percet produkáltak, és ha Toya nem hintett volna egy triplát, akár több mint tízpontos is lehetett volna a különbség. A dunántúliak egyébként a távoli kísérleteket erőltették, mivel a palánkok alatt magassági fölényüket rendre kihasználták a hajdúságiak. A biztos vezetés tudatában kissé kiengedtek Boldizsárék, sőt érthetetlen módon el is bizonytalanodtak, és a néhány perces rövidzárlatot kihasználva fordított az ellenfél. A játékrész hajrája azonban újra a Debrecené volt. De ekkor még nem dőlt el semmi, 35–29-re vezettek a vendéglátók. (A technika ördöge újra közbeszólt, szünetben végleg megszűnt az internetes összeköttetés.)
Szinte hihetetlen, de igaz: a Németh István (középen) repítette Körmend képtelen veszíteni a bajnokság rájátszásában
Pláne úgy hogy a szünet utáni vendégrohamok eredményeként 36–38-at mutatott az eredményjelző tábla. Lee egy hárompontossal próbálta megnyugtatni a debreceni híveket. Aztán Green a második büntetőjét kihagyta, a lepattanót Bukva úgy tette a hálóba, hogy szabálytalankodtak vele szemben, ezért "megfejelhette” a duplát (43–38). Ám ez sem törte meg a piros mezesek lendületét, akik a meccsnek ebben a szakaszában nem tudtak hibázni. Ezért senkit sem lepett meg, hogy Ráthonyi Tamás időt kért. Ám, továbbra is hullottak a körmendi triplák és tizenkét pontosra nőtt a vendégek előnye. Egyre élesedett a küzdelem, a nagy hátrány miatt kénytelenek voltak kockáztatni a Vadkakasok, akik távolról kísérleteztek – sikerrel. Így a záró negyed előtt nyitott maradt a kérdés: megőrzi-e bajnoksági veretlenségét az Oláh Gábor utcai csarnokban a Debrecen, vagy folytatja győzelmi sorozatát rájátszásban a Körmend. A Németh vezette alakulat magabiztosabbnak tűnt, és a vasi triplaeső elmosta a debreceni reményeket. Alig több mint egy perccel a vége előtt Toya büntetőkkel biztosította be csapata győzelmét és nem sokkal később – még javában tartott a mérkőzés – Ráthonyi Tamás átsétált kollégájához elismerően gratulálni.
Mestermérleg
Ráthonyi Tamás: – Az első negyedben buktuk el a meccset, akkor ugyanis el kellett volna húznunk. Később tompán, fáradtan játszott a csapatom, de még nincs vége.
Zsebe Ferenc: – A fiúk fél adag ebéd hatására voltak ilyen éhesek a második félidőben. Hazafelé pedig megkapják a hidegcsomagjukat.
A siker tehát folytatódott tovább, a "nem várt" eredmények láthatóan Zsebe Ferenc jókedvét és humorát tovább erősítették, és a gasztronómiából építkezve mondott ismét egy Zsebéset az interjúban. Kezdett homályba fulladni a bravo coach, illetve kezdett komolyra fordulni a jelentése. Komoly lépés volt, hogy a hazai mérkőzésen a vendégeket nyomta jobban a teher, de erről majd holnap...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.