Fejedelmi megrovó

2013.02.20. 18:07

Van az úgy, hogy egy Körmend szurkolónak úgy kell írnia, hogy akár az egy egerszegi tollából is származhatna. Na nem sokszor, s talán most először. Apró indulatok el is szabadulnak itt belül, mivel nem nagyon szoktunk mi semmilyen közösséget alkotni általában zalaival, ők pedig velünk. Ez lett a világ rendje a kosártársadalmon belül itt a nyugati végeken.  Most viszont rám – ránk – erőltetik.

Huhhh … relax.

Nem írom le elsőre azokat a szavakat, amik jönnek most velem szembe, ha nem túl nagy gond, inkább szinonimázok. Nagyjából így, hogy tuskó helyett fatörzs, gyökér helyett táplálékot szállító inda (??). Szép lassan süppedjünk bele a lényegbe, de szigorúan úgy, hogy nehogy a sértés legkisebb karmolatát is ejtsük bárki lelke mezején. Rögtön lesz itt egy írás, egy határozat (ettől tessék őszi zizegő falevélként megrezdülni, mert kérem szépen egy határozat az határozat), mely szerint a körmendi és a zalaegerszegi kosárklubot megrovásban részesíti a Fejedelmi Fegyelmi Bizottság.

MKOSZ

Fegyelmi Bizottság

 Az MKOSZ Fegyelmi Bizottsága 2013. február hó 14. napján tárgyalás mellőzésével meghozta a következő

 HATÁROZATOT:

 A ZTE KK Kft.-t és a Fortress Basketball Körmend Sport Kft.-t a Fegyelmi Szabályzat 59. § (1) bekezdésében írt mérkőzés rendjének megzavarása miatt figyelmeztetésben részesíti.

 

A határozat ellen a kézbesítéstől számított 15 (tizenöt) napon belül fellebbezésnek van helye.

 

INDOKOLÁS:

 

Az MKOSZ Fegyelmi Bizottsága fegyelmi eljárást kezdeményezett a Körmend - ZTE, F1AF 0152 számú, 2013. január hó 29. napján megrendezett kosárlabda mérkőzésen történtek miatt.

 A mérkőzésen a Körmend szurkolói többször a „zeg-zeg-zeg, buzi Zalaegerszeg”, a ZTE szurkolói többször a „körmendi cigányok” rigmust skandálták a nézőtéren.

 A fegyelmi bizottság a Fsz. 59. § (1) bekezdés a.) pontja és (4) bekezdése alapján mindkét sportszervezetet figyelmeztetésben részesítette.

 A fegyelmi bizottság a határozatot az Fsz. 36. § (1) bekezdésére figyelemmel tárgyaláson kívül hozta meg.

 

Budapest, 2013. február hó 14. napján

Dr. Nyilas Levente        Hegyi Tekla          Dr. Tóth Bars         Dr. Forray Gábor

        elnök                        tag                        tag                         tag

 

 Akkor ismét relax...

Úgy tűnik jogilag teljesen rendben van a dolog. "Határozat" tárggyal, "Indoklással", saját szabályzatú paragrafusszámmal, zárójelben bekezdés megnevezésével, alpontok tényének megállapításával, úgyhogy ilyen megközelítésben semmit nem lehet kezdeni a dologgal. Ezek bizony törvények, nem alkotmányos, de a saját szervezetükre nézve hatályosak. Ráadásul a hitelességét - és húsba maró komolyságát - négyen is alászignózták, ahogy kell - nyilván erre is megvan a megfelelő szabály, hisz egy jogállamban kell a jogszerűség, az átlátható szabályozás - doktori titulussal, kivéve Hegyi Teklát (majd csak meg lesz az, türelem), de ezen ugorhatunk. Úgyhogy emberek, megrovót kaptunk. Nem tudom, hogy baj -e, ha felemelem magunkat oda, hogy nem csak a klubok kapták ezt a tockost, hanem annál is inkább mi, akik bizony voltunk olyan harmadik világbéliek, hogy "buzi Zalaegerszegeztünk" (itt egy apró haha azért elmorajlik bennem), "körmendi cigányoztunk" (ezek nyilván nem a mi, azaz nem a vasi oldalon). Megmondom őszintén kicsit fáj is, mivel utoljára megrovóban a szakközépben részesítettek, épp egy Körmend-Zete meccs kapcsán, mikor is leléptem a kollégiumból délután, mert este meccs volt. Ilyen az élet.

Lehetne azt mondani, hogy nem a 4, azaz négy (mert így van szakmailag rendben a dolog) elnök-tag-tag-tag team-et terheli a felelősség a meghozott, majd legépelt, ráadásul komolyan vett határozat miatt, mivel a szabályzat alapján jártak el, a szabályzatot pedig lehet, hogy nem ők írták. Azaz az "ártatlanság" vélelme velük szemben fennáll, bár kicsi a valószínűsége, hogy magának a szabályzatnak a megszületésénél nem voltak jelen erős érvekkel alátámasztott véleményükkel együtt, ami alapján új korok gyermekének tekinthetjük az MKOSZ fegyelmi szabályzatát. Tegyük fel, hogy nem volt hozzá közük, csupán értelmezik, alkalmazzák, határoznak, sújtanak. Most itt mindegy is, hogy mi a bírság, csak megrovás, vagy 50 ezer milliárd dollár, a hangsúly erősen oda koncentrálódik, hogy "értelmezik". Rosszul. Legalábbis szerintem minden bizonnyal. Fogadjuk el azt a tényt, hogy a bőrborítású ajtó, az antik íróasztal és a vaterán vásárolt baromi régi lámpaarmatúra más, mint a parkett, a palánk és a lelátó. Mi egyikből menekülünk a másikba. Jelesül azért, hogy a mahagóni asztalokon megírt baromságok által sorsára hagyott magyar valóságból beköltözzünk egy pár órára egy szabadabb világba, aminek úgy is megvannak a saját maga szabályai, hogy azt az életben még ember nem vetette papírra, és ha rajtam múlik, nem is fogja. Ezeket a szabályokat mi ismerjük, viseljük és aszerint járunk el a falakon belül. Érdekes, sőt elgondolkodtató, hogy minél inkább telnek meg a jogi karok, annál több ilyen, és ehhez hasonlatos orbitális baromság lát napvilágot. Ami nektek kedves elnök-tag-tag-tag jelen esetben komoly és hivatásszerű munkátok volt, az nekünk a másik énünk. Lehet, hogy a jobbik, mert legalább ismerjük a közösség erejében rejlő lehetőségeket. Ez a mi világunk, és kéretik kimaradni belőle. Most lehetne aztán rám (ránk) húzni, hogy milyen ember az, akinek egy másik éne az, hogy "buzi Zalaegerszeg"-ezik, de mikor megfogalmazódik ez bárkiben, már akkor tudja, hogy baromság az egész, és csupán arra jó, hogy ki legyen forgatva teljes egészében ismét egy olyan dolog, ami immáron 25 éve úgy van belénk marva itt felénk, mint az a tizenkettő a két kőtáblán.

Nem, kedves elnök-tag-tag-tag, nem azért járunk mi oda, hogy "buzi Zalaegerszegezzünk" (előbb elfelejtettem, hogy fellebbezzük meg, mert az bizony csak simán Egerszeg), hanem mi Körmend-Zetére járunk a többivel egyetemben, amibe bizony ez beletartozik. Higgye el bárki, aki ezt olvassa, hogy egy "buzi Zalaegerszegezés" messze nincs attól a fertőtől, amiben istenként tekintünk a § jelre. Nem szeretnék általánosítani, mert én magam is utálom ezt a dolgot, de egy átlag magyar jobban megretten a fehér ing - nyekkendő kombinációtól, mint a Lonsdale kapucnis pulóvertől. Ezt talán nem is kell tovább ragozni, mert csak a helyet foglalná.

Mivel vagyok olyan szabályellenes, hogy ilyen sértő, a végletekig megalázó rigmusokkal mertem élni egy sportrendezvényen, ahol ez úgy bevett szokás évtized óta, mint hogy bizony az elején fel van dobva a gömbölyű, hogy a saját szabályunkat is meghágva árulóvá váljak. Innét velem egy közösséget alkotók ne olvassák. ... Köszi.

(Szóval csak így halkan jegyezném meg - majd nem publikusan neveket is mondok -, hogy mellettem állt egy szintén vörös sálban tomboló férfi, akinek ajkai nyílását elhagyta a "sötét Zala", és a "Vasból jön a fény..." ritmikusság is. Mélyen fel voltam háborodva, de mertem volna egy fundamentalistára rászólni ott, abban a helyzetben? A fenének hiányzik a balhé. Továbbá fiatal koromnál fogva egész jók a szemeim. Tudok szájról olvasni, és tőlem egész távol ült egy jól szituált férfi - így első ránézésre talán ügyvéd lehet, vagy valamilyen jogász - és azt üvöltötte nyálfröccsökkel tarkítva, hogy "három hülye". Na azért ez már túl van mindene szerintem is. Veszélyes lett a világ, ha már egy kosármeccsen is ilyenek történhetnek meg. Szolnokon legalább megelőzték a bajt, és nem lehetett bevinni a trikolórt. Ez nem beárulás, nehogy határozat szülessen arról, hogy vajon miért is kellett kint maradnia a textilnek. Szóval így halkan csak ennyit, a többit majd személyesen, okosba és tízszemközt.)

Egy dolgot kérek csupán: tessék minket békén hagyni. Mi sem ugatunk bele (mert nem lehet, nem tudunk) az MKOSZ ügyeibe, így hát viszonzásul joggal elvárhatjuk mi is. Köszike.

Zárjuk le a dolgot, mert elfogy a relax, és a szinonima visszájára fordul. Egy dolog biztos. A csarnokba bárki bármit mondott, üvöltött, sóhajtott, a saját maga nézetei szerint teljes mértékben igaza volt. Itt most négy embernek nincs igaza: az elnöknek, a tagnak, a tagnak és a tagnak. A "három hülye" szóduót tessék kivizsgálni a szabályzat alapján, ugyanis volna mit.


A lényeg: MTE ÖRÖKKÉ!

A bejegyzés trackback címe:

https://mteblog.blog.hu/api/trackback/id/tr505094448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása