Amikor kiszakad a zsák...
2013.02.04. 08:25
Csalódott voltam szombat este, kb. öt percig. Amíg átfutott az agyamon, felfogtam, majd elfogadtam, hogy szeretett csapatom vereséget szenvedett a sereghajtó, ám minden tiszteletet megérdemlő Factum Sport Debrecen otthonában. Aztán összegyűrtem, eldobtam, jön majd február 16-a, és a Pécs. Mégis óráról órára csalódottabb lettem, mert láttam, hogy mi jön velem szemben, ömlik rám a vendégkönyvből. Eldöntöttem, nem olvasom többet. Azonban van egy-két dolog, ami mellett nem lehet elmenni!
Előzmények, tények
A fiúk még az utazás előtt voltak, amikor megtudtuk, hogy Ati eltiltás miatt nem játszhat, valamint Fepu és Omar betegséggel nyomták az ágyat, alig edzettek - Fepu még pénteken lázzal küzdött -, Geri pedig nemrég jött rendbe szintén egy betegségből felépülve.
A másik oldalon adott egy csapat, mely hetek óta nem játszhatott bajnoki mérkőzést a saját otthonában, előzőekben legyőzte a listavezető Albát, Székesfehérváron, mely idén még senkinek sem sikerült. Minden játékosuk egészséges, s kőkeményen küzdenek a becsületükért.
Hogy mi történt a meccsen, azt hagyjuk. Kész, pont, elmúlt, lehet és kell belőle tanulni és segítségével készülni az idei negyedik Pécs elleni meccsünkre. Gratuláljunk a Debrecennek és bízzunk abban, hogy még jó idei ott lesznek a magyar kosaras palettán.
Most pedig a "szakértő" közönséghez szeretnék szólni!
Igen, hozzád, aki három havonta írsz a vendégkönyvbe, s akkor is velős, egy soros kritikát fogalmazol meg. Igen, hozzád, akinek a nevénél a piros pöttyre kattintva nem találunk mást, mint a csapat ekézését, sárga földig alázását. Igen, hozzád, aki a fullcourt, statisztika alapján oly' szakszerűen látod a hibákat, ezzel együtt pálcát törsz emberek feje felett. Hollók, keselyűk, el lehet röppenni a piros-fekete préda elől, mert nem áldozat, és nem tetem. Csak nehogy a prédából legyen vadász...
Bizonyára a pécsi drukkerek is leszedték a keresztvizet a játékosaikról miután 16 ponttal kapott ki a csapatuk az addig nyeretlen Debrecen otthonában. Azért játszanak azóta megtáltosodva, nagyszerű sikereket aratva, mert egyesek kést szegeznek a nyakuknak, vagy épp különböző fórumokon folyamatos kritikákkal illetik őket.
Nem durva egy kicsit a hangnem? Nem gáz az, hogy nyertünk sorozatban öt meccset és egy negatív előjelekkel tarkított vereség után úgy ahogy van eltemetjük a csapatot?! Elképesztően fájó, hogy 24 óra elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az összes lehetséges negatív jelzőt lássuk a vendégkönyvben, azok kimerítsék a szinonima szótárat. Tény, én sem örültem a vereségnek, de csak óvatosan a klaviatúrával. Mi lenne, ha mondjuk "real" nem pedig "nick"névvel vállalnák a véleményeket. Én és még sokan mások megteszik. Nos? A "szakértők" miért nem?
Ez kell nekünk, ez a megoldás, a kulcs, a javulás bölcsője?! Kötve hiszem! Amikor drága szomszédaink -akik semmivel nem jobbak nálunk- azzal dobják fel a meccsük hangulatát, hogy a mi vereségünkön röhögnek! Akkor esünk neki mindennek és mindenkinek és temetjük el egy nap alatt, amikor kell a kitartás? Így becsüljük a munkát, csapatot, minden egyebet?
A folyamatosan szennyet zúdítóknak tényleg az kell, hogy ne legyen semmi, aztán járjanak szurkolni ahova akarnak! Nem öntömjénezés, nem reklám, de... Nektek Mohács kell...!
...csalódott vagyok, de nem azért, mert tegnap kikaptunk Debrecenben.
Február 16-ig van idő, bőven, gondolkodjon kicsit mindenki! Aztán az jöjjön el meccsre, aki hisz abban, hogy volt, van és lesz KÖRMEND és tud tiszta szívből szurkolni, minden mérkőzésen!
MTE A SÍRIG!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.