2003-as bajnokság emlékei 1.
2009.03.21. 23:58
A mai nap végérvényesen bebizonyosodott, hogy a Körmend 2009-ben nem tud bejutni a legjobb 8 csapat közé a Magyar kosárlabda bajnokságban. A szurkoló számára ilyenkor csak a múltbéli sikerek emlékeinek tömkelege ad vígaszt, és további hitet a csapata iránt. A körmendi szurkolók számára megadatott, hogy emlékekben ne szenvedjenek hiányt, elég csak a 3 bajnoki aranyéremre, és a 6 kupára gondulnunk, a nemzetközi pornondon való menetelésre, a becsületbeli ügyekként számontartott rangadókra. Az emlékek bennünk vannak, ezek azok a dolgok, amiket elvenni soha nem lehet. Egy ilyen emléksorozatot idéznék meg a következő két hétben, a Magyar Kupa 2009-es döntő hétvégéjére hangolódva. Ez nem más, mint a 2003-as év - az alapszakaszt 6-ként zárva, ám a rájátszást 9-1 -el letudva - aranyérmének megszerzése, illetve annak állomásai.
2003. februárjában gondokkal tűzdelt napokat élt meg a Körmendi kosárlabda, aminek legmélyebb pontja az örök rivális Zalaegerszeg otthonában elszenvedett 42 pontos vereség volt. Itt hangzott el a legendássá vált "bravo coach" elszólás Denis Toroman szájából Zsebe Ferenc irányába, talán még ő sem gondolta, hogy pár hónap múlva ez a megjegyzés nem cinizmust magában hordozó odamondás lesz, hanem a legőszintébb gratuláció.
Most a 2003-ban megjelent cikkek, tudósítások kapnak szerepet a kupadöntőig minden nap, de talán legelőször a "negyvenkettes" Zete elleni mérkőzés után a klub bocsánatkérése a szurkolóktól:
"Tisztelt Szurkolóink!
2003. FEBRUÁR 21, PÉNTEKTisztelt Szurkolóink!
Legelőször is kötelességemnek érzem, hogy bocsánatot kérjek mindenkitől a csapat szerdai játékáért, illetve ami még énnél is rosszabb, a játékosok többségének hozzáállásáért.
Tegnap Budapestről hazaérve találkoztam a csapat edzőivel és játékosaival. Az volt a célom, hogy együtt keressük meg az okait a most kialakult helyzetnek és próbáljunk megoldást találni.
Úgy tartottam korrektnek, ha először a saját és a klub vezetőségének felelősségéről beszélünk.
Az idei bajnokságot úgy kezdtük el, hogy az edzői feladatok ellátásával Zsebe Ferencet bíztuk meg, aki előtte soha nem edzősködött. Egy váltás után Denis Toroman lett az irányító, aki soha nem játszott irányító poszton, a kezdő center posztot pedig Grebenár Péter kapta, aki előtte nem túl sűrűn fordult meg a kezdő csapatban. Mindez nem eredményezhetett mást, mint hazai vereségeket és komoly szakmai problémákat.
Sola érkeztével javult a helyzet, Toya játéka pedig sokkal stabilabbá tette a csapatot. Újabb törést Sola távozása jelentett, amit lehet ismét a nyakunkba varrni, én azonban állítom, hogy Sola cserbenhagyta a csapatot. Semmilyen anyagi előnye nem származott a trieri kalandból, szakmailag pedig a mélyponton van, nem véletlenül akar visszajönni. Azért minősítem csarbenhagyásnak a távozását, mert előtte minden döntésünket annak érdekében hoztunk meg, hogy ő ittmaradjon.
Ezt követte Hainje leigazolása, amit nem akarok minősíteni, de tény, hogy eddig a Paks meccs kivételével nem sokat mutatott. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy a második találkozón megsérült, a soron következő kettőn pedig 4-es poszton szerepelt. Ennek ellenére egyértelműen csalódás a játéka.
Ugyancsak az én felelősségem, hogy nem tudtuk igazán stabilizálni a klub anyagi helyzetét, ezért késnek a fizetések(ennek ellenére az elmúlt három és fél évben mindenki megkapta a járandóságát), ami megnehezíti a fegyelmezést és számonkérést.
Az edzői munkáról annyit, hogy szakmai kérdésekbe nem kívánok beleszólni, az viszont tény, hogy Zsebe Ferinek ez az első éve, nyilván követ el hibákat, a játékosoknak azonban az a kötelességük, hogy segítsék a munkáját és nem az, hogy aláássák a tekintélyét. Igaz, Ferinek is mindent meg kell tenni azért, hogy tekintélyt vívjon ki magának. Személy szerint ezért nem járultam hozzá ahhoz, hogy Feri az NB I B csoportjában pályára lépjen.
Továbbra is bízom abban, hogy Zsebe Feri jó edző lesz Körmenden és elmondtam a játékosértekezleten, hogy aki nem akar az irányítása alatt dolgozni, az álljon föl és keressen magának más csapatot.
A játékosok felelősségét abban érzem, hogy néhányan visszaélnek azzal a helyzettel, hogy Körmenden nem divat a büntetés, hogy a játékosok felelősségérzetére bízzuk minkét élnek és hogyan készülnek a mérkőzésekre. Továbbá abban, hogy a játékosok nagy része nem tesz meg mindent azért, hogy valóban nagy játékossá váljon. Évek óta csak ígérgetéseket hallok, de a fizikai képességek terén semmit nem léptünk előre (ez egyébként a szakmai stáb felelőssége is).
Kiutat kell keresnünk és közösen kell megtalálnunk a kiutat. Remélem ebben játékosok, edzők és szurkolók is partnereink lesznek.
Szerda este Patonay Imrével is sokat beszélgettem és kértem, hogy szakmai igazgatóként tegyen meg mindent azért, hogy előbbre lépjünk. Erre ígéretet kaptam és csütörtök délelőtt Zsebe Ferivel és Sabáli Balázzsal megtárgyalták a tennivalókat.
Egy konkrét döntés is született, Denis Toroman a szerdai viselkedéséért pénzbüntetést kap. A többiekkel kapcsolatban a vasárnapi mérkőzést követően kívánunk döntéseket hozni, hiszen a Kecskemét elleni győzelem létfontosságú.
Ugyanakkor nem késlekedhetünk, pontosan kell tudnunk, hogy mik a céljaink rövid távon és hosszú távon.
A 8 közé jutáshoz meg kell vernünk a Kecskemétet. Amennyiben bekerülünk a nyolcba, teljesítettük az idei elvárásokat. Ettől kezdve a jövőt kell építeni. Olyan szakmai és mentális állapotba kell hozni a csapatot, ami megfelelő alapot nyújt a következő bajnoki évre. Könyörtelenül végre kell hajtatni az erősítő programokat, meg kell szilárdítani a fegyelmet a csapat körül. Aki nem hajlandó beállni a sorba, attól meg fogunk válni.
A jövő. Néhány héttel ezelőtt fölvettem a kapcsolatot David Toya menedzserével, aki jövő hét elején érkezik Körmendre. Ekkor fogunk tárgyalni a folytatásról. Megállapodást kötöttünk Kutasi Gergellyel 4+1 évről, ugyanezt szeretném tető alá hozni Ferencz Csabával is. Hamarosan sajtótájékoztatót fogunk tartani Budapesten a United Colors of Benetton áruházban, ahol jelen lesz Sven Bichler a United Colors of Benetton kelet-európai igazgatója és Maurizio Gherardini a Benetton Treviso elnöke. A sajtótájékoztató témáját egyelőre az ő kérésükre nem kívánom részletezni.
A Benettonnal kapcsolatos hír, hogy az elmúlt héten Trevisoban jártem és tárgyaltam Maurizio Gherardinivel az Isti helyzetéről. Közösen próbáltunk megoldást találni arra, hogy Isti megtalálja régi önmagát. Fölmerült annak lehetősége is, hogy visszajöjjön Körmendre. Erről Isivel is tárgyaltam, ám meggyőződésem, az ő érdeke az, hogy Trevisoban mutassa meg mire képes és ebben nem kerekedhetnek fölül a mi önző szempontjaink. Végül Isti hozta meg Gherdini Úr teljes egyetértésével azt a döntést, hogy marad Trevisoban és kiharcolja a tudásának megfelelő helyet a Benettonban. Ehhez én csak sok szerencsét tudok kívánni Istinek. Szurkolunk neki!
Ugyancsak a jövőnket érinti, hogy többször tárgyaltunk a GyISM államtitkárával Szilvásy Úrral a körmendi sportcsarnok bővítéséhez nyújtandó állami támogatásról. Legutóbb Bebes István Polgármester Úrral jártunk a minisztériumban, ahol azt az ígéretet kaptuk, ha a város hajlandó anyagilag is támogatni a beruházást, akkor az állami támogatásra is számíthatunk. A körmendi képviselő testület tegnapi ülésén 35 millió forintot szavazott meg a csarnok bővítésére, ami az első komoly lépés a beruházás elindításához.
Tisztelt Szurkolóink!
Sezertném megköszönni az észrevételeket és a kiritkus megjegyzéseket. Remélem továbbra is méltók leszünk a bizalmukra és lesz még alkalmunk arra, hogy közösen ünnepeljünk.
Fodor Sándor"
Két hónap eltelte után, a később aranyat érő hír bombaként robbant be a Rába partjára:
"Némethet kölcsönadja a Treviso
NS, 2003-04-25
Az bizonyosnak tűnik, hogy Németh István a következő évadot nem Körmenden és nem is Trevisóban kezdi. Hogy hol, azt egyelőre ne kérdezzék, ugyanis még csak most kezdődött el a "keressünk együttest Némethnek” fedőnevű akció.
Németh Istvánnak csapatot keresnek (Fotó: Unger Tamás)
Első lépésként a körmendi hátvéd új menedzsere, Vinkó László vette fel a kapcsolatot a Benetton általános igazgatójával, Maurizio Gherardinivel. A felek csütörtökön Trevisóban cseréltek eszmét arról, hogy mi legyen a magyar kosaras hároméves szerződésével. Mint ismert, a válogatott játékos a Benetton Trevisóban kezdte el az idényt, ám néhány hónap elteltével kiderült, hogy az öreg kontinens egyik legjobb alakulata, az Euroliga négyes döntőjébe jutott olasz sztárcsapat túl erős Némethnek. "Abban gyorsan megállapodtunk, hogy a tavaly kötött szerződése életben marad, méghozzá úgy, hogy a következő évadra csapatot keresünk Istinek – tudtuk meg Vinkótól. – Gherardini elmondta, hogy felvették a kapcsolatot több euroligás gárdával, olyanokkal, amelyek egy kicsit gyengébbek a Trevisónál. A várhatóan egy évre szóló kölcsönadás célja az, hogy Németh állandó játéklehetőséghez jusson és visszaszerezze az önbizalmát.”
A Gherardini–Vinkó találkozó "eredménye” csöppet sem lepte meg a jelenleg – ugyancsak kölcsönben – Körmenden pattogtató kosarast. "Erről volt szó – kezdte Németh István –, úgy jöttem el Trevisóból, hogy abban maradtunk, hogy így alakul a jövőm. Várom a lehetőségeket, amelyek közül majd közösen kiválasztjuk a legmegfelelőbbet. Hogy mi lenne az? Szerintem egy erős bajnokság középcsapata, ahol számítanának rám.”
Trevisóban járt Fodor Sándor, a Marc-Körmend elnöke is. Csütörtökön a La Ghirada sajtópalotában tartott fogadáson jelentették be az olasz bajnok Benetton Treviso és a Körmend képviselői, hogy a két klub hat évre szóló együttműködési megállapodást kötött, amely kifejezetten az utánpótlás-nevelést célozza meg. A 2009-ig szóló szerződés értelmében a Rába-partiak juniorgárdája az itáliai egylet fiókcsapata lesz a jövőben, és az ott pattogtató legtehetségesebb fiatalokra elővásárlási joga lenne a Benettonnak. A közös sajtótájékoztató végén mindkét fél azon reményét fejezte ki, hogy a Németh István és Lóránt Péter nevével kezdődő sikersztori folytatódik, és még jó néhány kosarast "adhat” a Körmend az Euroliga négyes döntőjébe jutott olasz sztárcsapatnak."
Ez döntő momentumnak bizonyult. Elkezdődött a szezon Körmenden.
Folytatása holnap...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.